Ügyvédi Irodám 1992. novemberében kezdte meg munkáját. Ebben az időben is a tevékenységünk jelentős részét tette ki a gazdasági jogi és gazdasági büntetőjogi megbízások kezelése.   

A gazdasági jog szerteágazó területéből a polgári peres és peren kívüli eljárások kezelése mellett természetesen több ezer cég alapításában és folyamatos módosításában vettünk részt.

Az irodám alapításakor a vám – és jövedéki ügyek tették ki az iroda ügyeinek nagy százalékát, a gazdasági környezet változásával azonban ezen ügyek jellege és száma is változott.

Irodánk több védjegy-ügyben járt el, ezeket egyébként a megbízóink személye miatt is a „szívügyünkként „ kezeltük.

2004-ben adójogi szakjogászként is oklevelet szereztem az ELTE Jogi karán. Adójoggal összefüggésben jelentős azon ügyek száma, melyekben a megbízóink az Adóhivatallal szembeni eljárásra adnak megbízást, elsősorban az ellenőrzésekhez kapcsolódóan, de nem ritka a különféle kérelmek elkészítésére irányuló kérés.

A munkaügyi ellenőrzések számának növekedésével nagy hangsúlyt fektettünk a hatályos ellenőrzési szabályok megismerésére, ügyfeleink jogbiztonsága érdekében.

Szakmai felfogásunk szerint a kis és közepes vállalkozásoknak is szüksége van állandó jogi felügyeletre és folyamatos konzultációra.

Ennek fényében több vállalkozás állandó képviseletét látjuk el, vagy rendszeresen tartjuk a vállalkozások vezetőivel a kapcsolatot.

Az utóbbi néhány évben speciális szakterülettel ismerkedtünk, a pénztári szférával. Ez új kihívást jelentett, és olyan ismeretek megszerzését, melyek szűk megbízói réteget érintenek.

Kolléganőm, Dr. Pókai Krisztina korábban a Nemzeti Nyomozó Irodánál illetve az Adóhatóságnál dolgozott, nyomozóként. A gazdasági büntetőjogban nagy tapasztalattal rendelkezik, ismeretei mind az adóellenőrzéseknél, mind pedig a büntető ügyekben kapott megbízásainknál igen hasznosak.

Irodánk adminisztrációját és a napi tájékoztatást Baka Andrea végzi, aki kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, és pénzügyi tanulmányokat folytat.